Egy innovatív közvetítési modell élőszobás ápolók számára Németországban

Kiindulási helyzet: Demográfiai változások és a lakóhelyi ápolás szerepe

Németország öregszik. Az ápolásra szoruló emberek száma folyamatosan növekszik, miközben az ápolás túlnyomó része otthoni környezetben történik. A rokonok továbbra is az ápolás nagy részét vállalják, de egyre gyakrabban ütköznek időbeli, pénzügyi és érzelmi korlátokba. Az ambuláns ápolási szolgáltatások sok helyen túlterheltek, hiányoznak a szakemberek.

Ebben a kontextusban kialakult az úgynevezett lakóhelyi ápolás (más néven "24 órás ápolás" vagy "24 órás támogatás"). Egy ápoló, gyakran Kelet-Európából, ideiglenesen az ápolásra szoruló személy háztartásában él, és átveszi az ápolást, a háztartási munkákat és a mindennapi segítséget. A pontos számok hiányoznak, de a becslések több százezer ápolóról beszélnek, akik évente ideiglenesen német háztartásokban dolgoznak.

Világos: A lakóhelyi ápolás az ápolási valóság része. Ugyanakkor ugyanolyan világos, hogy ezen megállapodások jelentős része jogilag bizonytalan vagy egyértelműen törvénytelen. Tipikusak a túl hosszú munkaidő, a hiányzó pihenőidő, az elégtelen díjazás, az informális foglalkoztatás és a hamis önálló foglalkoztatás magas kockázatú konstellációk.

Meglévő foglalkoztatási modellek és gyengeségeik

A gyakorlatban négy durva modell alakult ki. Mindegyiknek sajátos jogi, strukturális és gyakorlati problémái vannak.

Kiküldési modell

A kiküldési modellben a magánháztartás, gyakran egy német közvetítő ügynökségen keresztül, egy külföldi vállalatot bíz meg, amely ápolókat küld Németországba. Az ápoló ott vagy alkalmazottként dolgozik, vagy önállóként szerződéses kapcsolatban áll. A kiküldési modell alkotja a formális lakóhelyi piac legnagyobb részét Németországban.

Formálisan a német minimálbér-jog és a munkaidő-jog a kiküldött munkavállalókra is vonatkozik. A gyakorlatban azonban a munkaidőt gyakran túl alacsonyan jelzik, miközben ténylegesen széles körű elérhetőséget várnak el. Ezt a feltételezést olyan kifejezések is formálják, mint a 24 órás ápolás, és a munkaidő félreértelmezéséhez vezetnek. A német bíróságok döntései egyértelműen megállapították, hogy a készenléti időt is munkaidőnek kell tekinteni, és legalább a törvényes minimálbérrel kell díjazni.

Gyengeségek:

• A munkaidő és a díjazás gyakran nem egyezik meg papíron és a valóságban.
• Az utasítási jogok a gyakorlatban gyakran a családnál vannak, nem a külföldi munkáltatónál.
• A jogi és pénzügyi kockázatok mind az ápolókat, mind a családokat, mind a kiküldő vállalatokat érintik.

Önálló modell

Az önálló modellben az ápoló önálló vállalkozóként közvetlenül szolgáltatási szerződést köt a háztartással. A maximális munkaidőre vagy minimálbérre vonatkozó munkajogi előírások az igazi önállóakra nem vonatkoznak; ők maguk tárgyalják meg a díjazást.

Ugyanakkor a német jog szűk határokat szab az egyfős önállóságnak, ha ténylegesen csak egy megrendelő van, a tevékenység erősen személyhez kötött, és a megrendelő háztartásában történik. Sok tipikus lakóhelyi konstellációban az ápolók be vannak építve a család napi rutinjába, követniük kell azok előírásait, és nincs valódi szabadságuk az idő, a hely és a szolgáltatás nyújtásának módjában. Ezek a függő foglalkoztatás klasszikus jellemzői.

Gyengeségek:

• Magas a hamis önállóság kockázata, ha a formális önállóság a társadalombiztosítási kötelezettségek megkerülésére szolgál.
• A későbbi státuszmeghatározások veszélye a társadalombiztosítási járulékok és adók utólagos befizetési kötelezettségével.
• Az ápolók vállalkozói kockázatot viselnek, de gyakorlatilag gyakran munkavállalói szerepben vannak megfelelő védelem nélkül.

Munkáltatói modell

A munkáltatói modellben az ápoló közvetlenül az ápolásra szoruló személynél vagy rokonainál van alkalmazva. A háztartás ebben az esetben egy rendes munkáltató minden feladatát átveszi. Ez magában foglalja a foglalkoztatás bejelentését, az adók és társadalombiztosítási járulékok befizetését, valamint a munkaviszony körüli adminisztratív folyamatok szervezését.

Mivel a háztartás a munkáltatói modellben egy rendes munkáltató minden jogát és kötelezettségét átveszi, olyan igények is keletkeznek, mint a szabadság, a szabadnapok és a távolléti időszakok. Ezekre az időszakokra a családnak önállóan kell pótló ápolást szerveznie. A gyakorlatban ez gyakran ahhoz vezet, hogy a háztartások további megoldásokhoz folyamodnak, például párhuzamosan beállított ápolók, rövid távú megkönnyítési szolgáltatások vagy más modellekre való váltás, amelyek strukturálisan jobban kezelhetik a kieséseket.

Gyengeségek:

• Magas adminisztratív terhelés a magánháztartások számára (bejelentések, elszámolások, helyettesítés kiesés esetén).
• A gyakorlatban ritka, mert a ráfordítás és a költségek túl magasak más modellekkel összehasonlítva.

Informális foglalkoztatás (feketemunka)

Sok lakóhelyi megállapodás továbbra is az informális szektorban jön létre. Bejelentés, írásos szerződések és járulékfizetések nélkül történnek. A díjazás gyakran készpénzben történik, és a munkaidőt informálisan egyeztetik az ápoló és a háztartás között. Ennek a gyakorlatnak egy lényegi oka az, hogy sok háztartás nem tudja teljesíteni egy rendes munkaviszony pénzügyi és adminisztratív követelményeit, vagy fél a kapcsolódó kötelezettségek összetettségétől. Ily módon egy szürke zóna jön létre, ahol az ápolás ténylegesen nyújtva van, de jogi biztonság és kötelező védelmi mechanizmusok nélkül a részt vevő felek bármelyike számára.

Gyengeségek:

• Teljes jogi bizonytalanság minden részt vevő fél számára.
• Nincs védelem betegség, baleset vagy konfliktus esetén.
• Magas a büntetőjogi és rendészeti következmények kockázata felfedés esetén.

Összefoglaló besorolás a modellek

A lakóhelyi ápolás különböző modelljei jelentősen eltérnek jogi struktúrájuk, gyakorlati megvalósíthatóságuk és költségmegosztásuk tekintetében. Sok esetben a háztartások pénzügyi teherbírása válik központi korlátozó tényezővé. Ugyanakkor az ápolók díjazási szintje és munkafeltételei határozzák meg, hogy egy modell hosszú távon fenntartható-e. Az elemzés azt mutatja, hogy több modellben a kifizetések jelentős része nem magukhoz az ápolókhoz érkezik, hanem közbeiktatott vállalatokhoz vagy közvetítő intézményekhez folyik. Ez különösen a kiküldési modellre vonatkozik, ahol a külföldi ügynökségek és további szervezési szintek jelentős részt tesznek ki a teljes költségekből, miközben a ténylegesen kifizetett díjazás viszonylag alacsony marad.

Az önálló modell alapvetően lehetővé tehet egy olyan struktúrát, ahol a pénzügyi kapcsolat közvetlenebb, és kevesebb a közbeiktatott struktúra. Ez mind a családok költségeit csökkentheti, mind az ápolók jövedelmi helyzetét javíthatja. Ugyanakkor ez a modell jogi és szervezési követelményekkel jár, amelyeket gondosan kell figyelembe venni. Az igazi önállóság egyértelmű szerződéses határokat, átlátható folyamatokat és egyértelmű szerepkör-megosztást igényel. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, megnövekedett a hamis önállóság kockázata a megfelelő társadalombiztosítási és adózási következményekkel.

Összességében kiderül, hogy egyik meglévő modell sem teljesíti az összes követelményt egyszerre. A jogi biztonság, a gazdasági fenntarthatóság és a megfelelő munkafeltételek gyakran feszültségben állnak. Egy jövőképes megközelítésnek ezért az egyes modellek erősségeinek kihasználására és gyengeségeik rendszerszintű kezelésére kell törekednie. Ez magában foglalja a szolgáltatási kapcsolatok egyértelmű meghatározását, átlátható díjazási struktúrákat és egy olyan keretet, amely figyelembe veszi mind a háztartások igényeit, mind az ápolók jogait és szakmai autonómiáját.

Jogilag biztonságos önállóság: Kritériumok és kihívások

A klasszikus munkaviszonyok korlátai és az informális foglalkoztatás mértéke mellett az önállóság kiútként tűnik fel. Ahhoz azonban, hogy jogilag biztonságos legyen, teljesítenie kell a függő foglalkoztatástól való megkülönböztetési kritériumokat.

Kritériumok az igazi önállósághoz

A bírósági gyakorlatban és a Német Nyugdíjbiztosításnál több központi megkülönböztetési kritérium alakult ki.

A függő foglalkoztatás jellemzői:

• Utasítási kötelezettség az idő, a hely és a tevékenység típusa tekintetében.
• Beépülés a megrendelő, itt a háztartás szervezetébe.
• Nincs lényeges saját termelési eszköz vagy vállalkozói kockázat.
• Lényegében csak egy megrendelő hosszabb ideig.
• A díjazás inkább fizetéshez, mint díjazáshoz hasonló.
• A tipikus munkavállalói jogok ténylegesen megadásra kerülnek (szabadság, bérfolyósítás), bár a szerződés mást állít.

Az igazi önállóság jellemzői:

• A magjában szabad munkaidő- és munkamódbesorolás egy szerződésesen meghatározott szolgáltatási kereteken belül.
• Nincs teljes beépülés a megrendelő szervezetébe, hanem egyértelműen elkülönített szolgáltatások.
• Saját vállalkozói megjelenés, például vállalkozásbejelentés, saját külső megjelenés, esetleges további ügyfelek révén.
• Saját vállalt gazdasági kockázatok, például megrendelések kiesése esetén.
• Saját felelősség a társadalombiztosításért.

Mindig a konkrét tevékenység összképe a mérvadó. Azok a szerződések, amelyek önállóságot deklarálnak, de a gyakorlatban munkaviszonyban élnek, jogilag nem állnak meg.

Státuszmeghatározás és jogi következmények

A megkülönböztetés tisztázásához a Német Nyugdíjbiztosítás státuszmeghatározási eljárása alakult ki. A megrendelők vagy vállalkozók ellenőrizhetik, hogy egy tevékenységet önállóként vagy foglalkoztatásként kell-e besorolni.

Ha egy állítólagos önálló tevékenység foglalkoztatásként kerül besorolásra, retrospektív társadalombiztosítási járulékok, esetleges jövedelemadó-utófizetések és bírságok fenyegetnek. A lakóhelyi ápolás számára ez azt jelenti: Azok a modellek, amelyek csak formálisan az önállóságra támaszkodnak anélkül, hogy a kritériumokat a gyakorlatban teljesítenék, nagyon kockázatosak.

Ugyanakkor a bírósági gyakorlat egyértelműen megállapította, hogy az otthoni környezetben történő ápolás valóban önállóan nyújtható, ha a kialakítás ezt támogatja. Nincs általános tilalom az önálló lakóhelyi ápolásra. A konkrét kialakítás a döntő.

Egy fenntartható önálló lakóhelyi modell központi elemei

Az elemzésből központi elemek vezethetők le, amelyeket egy fenntartható önálló modellnek teljesítenie kell, hogy mind jogilag, mind gyakorlatilag robusztus legyen.

1. Az utasítási jogok egyértelmű korlátozása

A háztartás meghatározhatja a célokat és a keretfeltételeket (például milyen tevékenységeket vállalnak, durva ápolási idők, sajátosságok az ápolt személlyel való bánásmódban). Hogyan szervezi az ápoló a munkáját ezen kereteken belül, az nagyrészt rá kell, hogy bízzák.

Ez konkrétan azt jelenti:

• Nincs merev, a háztartás által egyoldalúan előírt órarend.
• Nincs folyamatos részletes utasítás a folyamatról és a végrehajtásról.
• Nincs fegyelmi irányítás, mint a klasszikus munkaviszonyban.

Szerződésesen az utasítási jogot szűkön kell korlátozni. Az ápoló szakmailag és szervezetileg önállóan felelős marad.

2. Átlátható szolgáltatási megállapodások

A szolgáltatási szerződésnek egyértelműen le kell írnia:

• Milyen tevékenységeket nyújtanak (például háztartásvezetés, mindennapi kíséret, támogatás az alapápolásban).
• Milyen időkeretben terveznek szolgáltatásokat (napi és heti keret).
• Milyen szolgáltatásokat nem tartoznak kifejezetten nyújtani (például orvosi kezelőápolás minősítés nélkül).

3. Nincs tényleges beépülés a háztartásba

Még akkor is, ha az ápoló a háztartásban él, nem lehet teljesen beépítve a családi szervezetbe. A túl erős beépülés jelei például:

• Természetes bekapcsolódás minden családi folyamatba.
• Elvárás, hogy bármikor ad hoc feladatokat vállaljon.
• A professzionális szerep és a családtag közötti határ elmosódása.

Gyakorlatilag szükséges:

• Saját visszavonulási tér egyértelműen szabályozott pihenőidővel.
• Tudatos határhúzás a magán családi interakciók és a professzionális szerep között.
• Egyértelműség, hogy az ápoló szolgáltató, nem teljes értékű családtag implicit kötelezettségekkel.

4. Rugalmas időbeosztás és valódi pihenőidő

A modellnek lehetővé kell tennie, hogy az ápoló:

• Szabadon tervezheti azokat az időszakokat, amikor nem áll rendelkezésre.
• Elhagyhatja a háztartást anélkül, hogy folyamatosan készenlétben lenne.
• Képes önállóan tervezni a beosztásokat, szüneteket és szabadságidőszakokat.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kiegészítő támogatási szolgáltatásokra van szükség az ápolási hiányosságok pótlására. Egy olyan modell, amely ténylegesen állandó elérhetőséget követel, nem kompatibilis az önállósággal és az egészségvédelemmel.

5. Az ápoló vállalkozói profilja

Az ápolónak felismerhetően vállalkozói módon kell tevékenykednie, például:

• Vállalkozásbejelentés vagy hasonló regisztráció révén.
• Saját díjazási és szerződési feltételek kialakítása piaci tipikus tartományokon belül.
• Lehetőség különböző háztartásoknál dolgozni az év során.
• Felelősség az adók és a társadalombiztosítás terén.

Ilyen vállalkozói elemek nélkül az önállóság gyorsan konstruáltnak tűnik.

A CAIR modell: Kísérlet az önállóság strukturált biztosítására

Ebben a kontextusban lép életbe a CAIR modell. Önmagát közvetítési és koordinációs keretként értelmezi a lakóhelyi ápolásra, amely tudatosan az ápolók önálló tevékenységére és szükség esetén különböző támogatási formákkal való kombinációra támaszkodik.

Alapelv: Önálló ápoló digitális kerettel

A CAIR modellben az ápoló és a háztartás közvetlenül szolgáltatási szerződést köt. A CAIR biztosítja az infrastruktúrát a szerződéskötéshez, a szolgáltatási keretek egyeztetéséhez és a dokumentációhoz. Az ápoló önálló vállalkozóként működik, a CAIR közvetítő és infrastruktúra-szolgáltató, nem munkáltató.

Az ápoló önálló vállalkozóként működik. A CAIR ehhez standardizált építőelemeket biztosít (szerződéskötés, szolgáltatásleírás, dokumentáció), amelyek az igazi önállóság kritériumaira orientálódnak, és a státuszrizikókat csökkenteni kívánják.

Központi építőelemek:

• Szerződéssablonok, amelyek figyelembe veszik a függő foglalkoztatástól való megkülönböztetést.
• Támogatás az adózási és társadalombiztosítási kérdések tisztázásában.
• Lehetőség egy státuszmeghatározási eljárás kísérésére egy beosztás megkezdése előtt a jogi biztonság növelése érdekében.

Digitális dokumentáció és koordináció

A közvetítés és koordináció digitális platformon keresztül történik.

Központi funkciók:

• Átlátható betekintés a háztartás számára a nyújtott szolgáltatásokba.
• Alap a számlázáshoz és a megállapodott struktúrák igazolásához.
• Kommunikációs csatorna a háztartás, az ápoló és opcionálisan további résztvevők között.

A platformot úgy kell érzékelni, hogy átláthatóságot teremt anélkül, hogy szűk, munkáltatói típusú felügyeletet hozna létre.

Integráció egy ápolási mixbe

A lakóhelyi ápolás működhet önálló megoldásként is, és értelmesen beágyazható egy szélesebb ellátási rendszerbe. Sok háztartás profitál abból, hogy különböző támogatási formákat kombinálnak, míg mások egy jól szervezett lakóhelyi ápolással már stabil ellátást érnek el.

Egy kibővített ápolási mix például a következő elemeket tartalmazhatja:

• Támogatás ambuláns ápolási szolgáltatásokkal orvosi és ápolási feladatokhoz.
• Kiegészítés rokonok, szomszédsági segítség vagy önkéntes szolgáltatások révén.
• Technikai asszisztenciarendszerek használata, mint például otthoni vészjelző vagy mindennapi segítség.
• Állami juttatások kombinálása, mint például ápolási pénz és ápolási természetbeni juttatások, amelyek célzottan segítik a különböző ellátási építőelemek rugalmas összekapcsolását.

Egy ilyen mix tehermentesítheti az ápolót, és egyértelműen strukturálhat bizonyos feladatokat. Ugyanakkor lehetséges marad, hogy egy lakóhelyi ápoló definiált tevékenységek keretében további partnerek nélkül is folyamatos, átfogó ápolást biztosít, feltéve, hogy a háztartás igényei ezt lehetővé teszik.

Koordináció és támogatás

A CAIR egy koordinációs erő vagy koordinációs intézmény szerepét látja elő, amely:

• Támogatja a családokat egy teljes megállapodás tervezésében.
• Tanácsot ad az ápolóknak, például az önállóságról, a munkaszervezésről és szerepük határainak meghatározásáról.
• Konfliktusok esetén közvetítőként működhet.

Így kívánják megelőzni, hogy egy formálisan tiszta modellből a gyakorlatban fokozatosan ne váljon informális vagy kizsákmányoló megállapodás.

Korlátok, nyitott kérdések és keretfeltételek

Az önálló modell sem, mint a CAIR-nél, nem old meg minden problémát.

Finanszírozás

A jogilag biztonságos lakóhelyi ápolás korlátozott beosztási időkkel és kiegészítő szolgáltatásokkal drágább lesz, mint az informális modellek ténylegesen korlátlan elérhetőséggel. További közösségi finanszírozás vagy adózási ösztönzés nélkül fennáll a veszély, hogy a legális modellek csak a háztartások egy részének számára elérhetők gazdaságilag.

Lehetséges kiindulási pontok:

• Meglévő ápolási természetbeni juttatások és kombinációs lehetőségek kiterjesztése.
• Célzott támogatás a legális lakóhelyi modellekhez analóg módon a mindennapi támogatási szolgáltatásokhoz.
• Jobb adózási figyelembevétel a háztartáshoz közeli ápolási szolgáltatásoknak.

Az ápolók társadalombiztosítása

Az önálló ápolóknak önállóan kell megszervezniük a társadalombiztosításukat. Ez magában foglalja az egészségbiztosítást, a nyugdíjbiztosítást, a balesetbiztosítást és esetleg a munkaképesség-csökkenés esetén történő biztosítást.

Ahhoz, hogy az önállóság ne a biztonság rovására menjen, szükséges:

• Információ és tanácsadás az ápolóknak.
• Járulékoldalról fenntartható modellek, amelyek figyelembe veszik a jövedelmi helyzetet.
• Esetleges jogi módosítások vagy specifikus keretmodellek a szoló-önálló ápolóknak.

Munkaterhelés és egészségvédelem

A formálisan önálló ápolók nem közvetlenül alárendeltek a munkaidő-törvénynek. A tényleges túlterheltség azonban probléma marad, ha kulturálisan és szerződésesen nem egyértelműen kezelik.

Szükséges:

• Szerződéses korlátozás a szolgáltatások időbeli keretére.
• Tudatosság a családoknál, hogy egyetlen személy nem tud állandó elérhetőséget nyújtani.
• Kísérő minőségbiztosítás, például rendszeres beszélgetések és visszacsatolási hurkok révén.

Információs és tanácsadási igény

Mind a családoknak, mind az ápolóknak irányításra van szükségük:

• Mely modellek legálisak?
• Mit jelentenek konkrétan az önállóság és a kapcsolódó kötelezettségek?
• Hogyan lehet egy jogilag biztonságos és egyúttal gyakorlatilag működőképes megállapodást kialakítani?

Itt a CAIR-hoz hasonló platformok mellett különösen semleges tanácsadóhelyek, ápolási támogatási pontok és fogyasztóvédelmi szervezetek kellenek. Hozzájárulhatnak az irreális elvárások csökkentéséhez és tájékozott döntések lehetővé tételéhez.

Kilátások: Ausztria példája a formális szabályozásra

Egy pillantás Ausztriára mutatja, hogy a lakóhelyi ápolás explicit szabályozott keretben is szervezhető. Ott az önálló ápolás 2007 óta jogilag rögzített, a tevékenység hivatalosan "személyápolás"-ként elismerett, iparágként definiált, és bizonyos előfeltételekkel kötött. Németország jelenleg nem kínál hasonló jogi tisztázást. A családok célzott állami támogatásokat kapnak, amelyek kifejezetten a lakóhelyi ápolásra irányulnak, míg a német juttatások, mint például az ápolási pénz, inkább általánosak, és nem erre a modellre szabtak. A piac Ausztriában erősebben formalizált, kevesebb közbeiktatott struktúrával, egyértelmű minőségi követelményekkel és kötelező regisztrációs folyamatokkal. Ezek az eredmények egyértelműen mutatják, hogy Ausztria értékes utalásokat ad arra, hogyan lehetne alapvetően felépíteni egy strukturált, átlátható és jogilag megfelelő rendszert. Döntő lenne a meglévő gyengeségek elkerülése és a jogi védelmi mechanizmusok jelentősen erősebb kialakítása.

Ezek a különbségek mutatják, hogy egy szabályozott keret mind az ápolóknak, mind a családoknak több biztonságot nyújthat, miközben a költségeket tartható tartományban tartja. Németország számára ebből egy perspektíva keletkezik, hogyan lehetne a lakóhelyi ápolást hosszú távon igazságosabbá, egyértelműbbé és fenntarthatóbbá tenni.

Következtetés

A lakóhelyi ápolás a demográfiai változások fényében továbbra is fontos szerepet fog játszani az ápolásra szoruló emberek ellátásában Németországban. A meglévő foglalkoztatási modellek elemzése azt mutatja, hogy a ma elterjedt megoldások közül sok jogilag bizonytalan vagy egyértelműen törvénytelen konstrukciókon alapul, és magas kockázatot jelent az ápolók és a családok számára.

Egy jogilag biztonságos önállóság modellje út nyithat a lakóhelyi ápolás a szürke zónából való kivezetésére. Előfeltétel azonban, hogy az igazi önállóság kritériumait ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is teljesítsék. Ez egyértelmű megkülönböztetést jelent az utasítási kötelezettségtől, átlátható szolgáltatási megállapodásokat, tudatos munkaidő-korlátozást, kiegészítő szolgáltatások beépítését és a koordináció és tanácsadás erős szerepét.

A CAIR modell egy javaslat arra, hogy egy ilyen önálló, digitális és koordinációval támogatott lakóhelyi rendszer hogyan nézhet ki. Hogy széles körben be tud-e települni, több tényezőtől függ: politikai akarat, pénzügyi keretfeltételek, a háztartások hajlandósága tisztességes feltételekre, és olyan struktúrák kiépítése, amelyek támogatják az ápolókat vállalkozói szerepükben.

Világos: A folytatás nagyrészt szabályozatlan 24 órás elérhetőséggel sem jogilag, sem etikailag nem fenntartható. A CAIR-hoz hasonló modellek mutatják, hogy lehetséges alternatívák, amelyek mind az ápolásra szoruló emberek ellátását biztosítják, mind az ápolók jogait és egészségét komolyan veszik.